Valljuk, hogy a költészet az emberiség anyanyelve… volt. És
látjuk-halljuk, hogy egyre kevesebben értik és beszélik, holott a
használható nyelvi kifejezési formák és eszközök
legintenzívebb foka. Volt idő, amikor drámaíró és színház is
élt vele. A huszadik században talán S. Beckett volt az utolsó,
aki még használta.
Keressük azokat a színházi eszközöket és formákat, melyek
képesek a szavakat eredeti jelentésükben, teremtő
feszültségükben, igazi intenzitásukban kimondani, megjeleníteni,
fölmutatni. Keressük a költői képalkotás színházi analógiáit.
Tesszük ezt azért, mert mérhetetlen zavart, lapos szürkeséget,
vészes csököttséget érzékelünk a fogalmi és köznyelvben, s a
grammatikai, akusztikai és szemantikai semmitmondás fenyeget,
beszivárog a színházba is.
